BDI felépítése
BIOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA
Küldetésnyilatkozat
A Biológia Doktori Iskola 2001-ben jött létre és ma az élettudományok egyik legnagyobb hazai posztgraduális programja, amely a modern biológián belül széleskörű, kutatásorientált képzést nyújt. A hangsúly a módszertani szempontból is élvonalbeli gyakorlati ismeretek elsajátításán van: az oktatási kreditek döntő részét a doktoranduszok nemzetközileg elismert kutatók irányítása és felügyelete mellett végzett gyakorlati kutatómunkából szerzik meg. A képzés célja, hogy a doktoranduszokat olyan tudással vértezze fel, amellyel sikeres életpályára léphetnek mind az alap-, mind az alkalmazott élettudomány számos területén. Az itt szerzett tudásnak köszönhetően, a nálunk szerzett tudományos fokozat segíti az elhelyezkedést olyan pályákon is, ahol egyre nagyobb az igény jól képzett kutatókra, így a biotechnológia, az egészségügy, a környezetvédelem területén, vagy akár a biológiához kapcsolódó egyéb iparágakban, kormányzati és civil szervezetekben.
VEZETŐ:
Dr. Dobolyi Árpád egyetemi tanár
E-mail: dobolyi.arpad@ttk.elte.hu
TITKÁR:
Dr. Soproni Krisztina
E-mail: krisztina.soproni@ttk.elte.hu
A Biológia Doktori Iskola Tanácsa
| A Tanács szavazati jogú tagjai: | |||
| Dr. Dobolyi Árpád | Dr. Herczeg Gábor | ||
| Dr. Józsi Mihály | Dr. Kovács Mihály | ||
| Dr. Kovács M. Gábor | Dr. Lőw Péter | ||
| Dr. Pongrácz Péter | Dr. Márialigeti Károly | ||
| Dr. Nyitray László | Dr. Kun Ádám | ||
| Dr. Juhász Gábor | Dr. Buday László | ||
| Dr. Ódor Péter | Dr. Vellai Tibor | ||
| A Tanács tanácskozási jogú tagjai: | |||
| Dr. Erdei Anna | a doktori iskola korábbi vezetője | ||
| A Tanács titkára: | |||
| Dr. Soproni Krisztina | |||
A Biológia Doktori Iskola törzstagjai
A Biológiai Doktori Iskola Emeritus törzstagjai
Dr. Abaffyné Dózsa-Farkas Klára
Dr. Balázs Ervin
Dr. Détári László
Dr. Erdei Anna
Dr. Márialigeti Károly
Dr. Matkó János
Dr. Podani János
Dr. Sármay Gabriella
Dr. Sass Miklós
Dr. Szigeti Zoltán
Dr. Török János
A Biológiai Doktori Iskola Programjai
| Etológia | Dr. Pongrácz Péter egyetemi docens (peter.pongracz@ttk.elte.hu) |
|
| Genetika | Dr. Vellai Tibor egyetemi tanár (vellai.tibor@ttk.elte.hu) |
|
| Idegtudomány és humánbiológia | Dr. Dobolyi Árpád egyetemi tanár (dobolyi.arpad@ttk.elte.hu) |
|
| Immunológia | Dr. Józsi Mihály egyetemi tanár (mihaly.jozsi@ttk.elte.hu) |
|
| Kísérletes növénybiológia | Dr. Kovács M. Gábor egyetemi tanár (gaborm.kovacs@ttk.elte.hu) |
|
| Molekuláris sejt- és neurobiológia | Dr. Lőw Péter egyetemi docens (peter.low@ttk.elte.hu) |
|
| Ökológia és evolúció | Dr. Kun Ádám egyetemi docens (adam.kun@ttk.elte.hu) |
|
| Szerkezeti biokémia | Dr. Kovács Mihály egyetemi tanár (mihaly.kovacs@ttk.elte.hu) |
|
| Zootaxonómia, állatökológia, hidrobiológia | Dr. Herczeg Gábor egyetemi tanár (gabor.herczeg@ttk.elte.hu) |
Bológiai Doktori Iskola Programtanácsai
ETOLÓGIA
| Pongrácz Péter PhD habil, programvezető | Gácsi Márta PhD |
| Miklósi Ádám DSc | Pogány Ákos PhD |
| Kubinyi Enikő Dsc | Ujfalussy Dorottya Júlia PhD |
| Andics Attila PhD | Konok Veronika PhD |
| Furik Franceska doktorandusz, hallgatói képviselő | Topál József DSc (HUN-REN Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet) |
| Vellai Tibor egyetemi tanár, programvezető | Orbán Tamás tudományos főmunkatárs, HUN-REN TTK |
| Orosz László akadémikus, prof. emeritus, ELTE Genetika Tanszék | Varga Máté docens, ELTE Genetikai Tanszék |
| Olasz Ferenc tudományos főmunkatárs, MATE | Egyed Balázs adjunktus, ELTE Genetikai Tanszék |
| Pesztránszki Márton doktorandusz, hallgatói képviselő, ELTE Genetikai Tanszék |
IDEGTUDOMÁNY ÉS HUMÁNBIOLÓGIA
| Prof. Dobolyi Árpád, programvezető | Dr. Vellainé Takács Krisztina |
| Prof. Détári László | Dr. Zsákai Annamária |
| Dr. Hajdu Tamás | Dr. Négyessy László |
| Dr. Schlett Katalin |
Szendi Vivien doktorandusz, hallgatói képviselő |
| Dr. Tóth Attila |
IMMUNOLÓGIA
| Dr. Józsi Mihály ELTE TTK Immunológiai Tanszék, programvezető | Dr. Sármay Gabriella prof. emer., ELTE TTK Immunológiai Tanszék |
| Dr. Kacskovics Imre ELTE TTK Immunológiai Tanszék | Dr. Váradi András ELKH TTK |
| Dr. Matkó János prof.emer., ELTE TTK Immunológiai Tanszék | Sajgó Martina Valéria doktorandusz, hallgatói képviselő |
| Dr. Papp-Balogh Andrea, HUN-REN TTK |
KÍSÉRLETES NÖVÉNYBIOLÓGIA
| Prof. Kovács M. Gábor programvezető | Dr. Felföldi Tamás egyetemi docens |
| Dr. Solymosi Katalin egyetemi docens | Dr. Salánki Katalin, MTA doktora, osztályvezető, tudományos tanácsadó, HUNREN ATK NÖVI |
| Dr. Fodor Ferenc egyetemi docens | Dr. Kaló Péter, csoportvezető, tudományos főmunkatárs, HUN-REN SZBK Növénybiológiai Intézet |
| Dr. Solti Ádám egyetemi docens | Lengyel Petra doktorandusz, hallgatói képviselő |
MOLEKULÁRIS SEJT- ÉS NEUROBIOLÓGAIA
| Lőw Péter egyetemi docens, ELTE BI, programvezető | Juhász Gábor egyetemi tanár, ELTE BI, a programtanács belső tagja |
| Dénes Ádám tudományos tanácsadó, MTA KOKI, a programtanács külső tagja | Lőrincz Péter egyetemi adjunktus, ELTE BI, a programtanács belső tagja |
| Apáti Ágota tudományos tanácsadó, MTA TTK, a programtanács külső tagja | Hargitai Dávid doktorandusz, hallgatói képviselő |
ÖKOLÓGIA ÉS EVOLÚCIÓ
| Kun Ádám, egyetemi docens, programvezető | Ódor Péter, tudományos tanácsadó, intézetigazgató, HUN-REN ÖK-ÖBI |
| Szathmáry Eörs, egyetemi tanár | Engloner Attila, tudományos főmunkatárs, HUN-REN ÖK-VÖI |
| Podani János, professzor emeritus | Szilágyi András, tudományos főmunkatárs, intézetigazgató, HUN-REN ÖK-ETI |
| Oborny Beáta, egyetemi docens | Könnyű Balázs, tudományos munkatárs, HUN-REN ÖK-ETI |
| Kalapos Tibor, egyetemi docens | Tóth Zoltán, egyetemi adjunktus |
| Standovár Tibor, egyetemi docens | Zachar István, tudományos főmunkatárs, HUN-REN ÖK-ETI |
| Müller Viktor, egyetemi docens | Zsichla Levente, doktorandusz, hallgatói képviselő |
| Zoltán László, tudományos munkatárs |
SZERKEZETI BIOKÉMIA
| Kovács Mihály egyetemi tanár, ELTE Biokémiai Tanszék, programvezető | Pál Gábor egyetemi docens, ELTE Biokémiai Tanszék |
| Málnási-Csizmadia András egyetemi tanár, ELTE Biokémiai Tanszék | Buday László kutatóprofesszor, ELKH TTK |
| Nyitray László egyetemi tanár, ELTE Biokémiai Tanszék | Liliom Károly tudományos főmunkatárs, Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet |
| Nyíri Márton, doktorandusz, hallgatói képviselő | |
ZOOTAXONÓMIA, ÁLLATÖKOLÓGIA, HIDROBIOLÓGIA
| Herczeg Gábor egyetemi tanár, ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék; programvezető | Török Júlia Katalin habilitált egyetemi adjunktus, ELTE, Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék |
| Török János professzor emeritusz, ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék | Rosivall Balázs egyetemi adjunktus, ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék |
| Csuzdi Csaba nyugalmazott egyetemi tanár, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Zoológiai Tanszék, Eger | Horváth Gergely egyetemi adjunktus, ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék |
| Csősz Sándor tudományos tanácsadó, HUN-REN-ELTE-MTM Integratív Ökológia Kutatócsoport | Herczeg Dávid, tudományos munkatárs, ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék, HUN-REN-ELTE-MTM Integratív Ökológia Kutatócsoport |
| Hegyi Gergely egyetemi docens, ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék | Kiss Daniella doktorandusz, hallgatói képviselő |
| Szövényi Gergely egyetemi docens, ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék | Kőműves Gabriella doktorandusz, hallgatói képviselő |